Oldal kiválasztása

6 hiba, amit kezdő kriptovaluta befektetők követnek el

Legutolsó frissítés: január 3, 2022

A mostani bejegyzésünkben megmutatjuk a 6 legnagyobb hibát, amit a kriptovaluta befektetések során el szoktak követni a kezdő befektetők. Az alábbi 6 befektetési hiba bármelyike könnyen hazavághatja a kriptovaluta portfóliódat, vagy akár azt is eredményezheti, hogy néhány negatív fordulat következtében elbukod minden pénzedet.

 

#1 Magasan veszel, alacsonyan adsz el

Sok kezdő befektető magas árfolyamon veszi meg az adott kriptovalutát, majd egy sokkal kedvezőtlenebb szinten szabadul meg tőle, ami éppen az ellenkezője annak, ahogyan érdemes kereskedni.

 

Még a világ legjobb kereskedői is időről időre elkövetik ezt a hibát, amikor rosszul ítélik meg, hogy merre fog menni az adott részvény, deviza vagy kriptovaluta árfolyama.

 

A kezdő befektetők többsége megnézi a kriptovaluta árfolyamdiagrammját és azt látja, hogy az idő múlásával az adott kriptovaluta egyre értékesebb és értékesebb lesz, ezért úgy dönt, hogy vásárol, hiszen nem szeretne kimaradni a nagy nyereséggel kecsegtető bizniszből.

 

Azonban másnap ránéz az árfolyamra és meglepődve tapasztalja, hogy az jelentősen beesett. Ez még önmagában nem jelentené, hogy pénzt is vesztett az illető, hiszen ameddig a befektetés nem realizálódik, tehát nem váltja vissza forintra, dollárra vagy más valutára, addig esély van rá, hogy az árfolyam előbb-utóbb visszakúszik egy magasabb szintre.

 

Viszont rengeteg kezdő befektető bepánikol az ilyen esetekben, és gyorsan elad, mielőtt még többet veszítene az üzleten.

 

Egy régi mondás szerint akkor kell kapzsinak lenned, amikor mások félnek, és akkor kell félned, amikor mindenki más kapzsi. Ez a mondás ésszerű keretek között többé kevésbé megállja a helyét a kripto piacon is.

 

A költségátlagolás módszere

Egy egyszerű módszerrel te is jelentősen csökkentheted az árfolyamváltozásból adódó kockázatokat. Nem kell mást tenned, mint több részre szedni az eredetileg tervezett befektetési büdzsédet, és több részletben beszállni a pozícióba.

 

Tehát ha 100.000 forintot szeretnél például Binance coinba fektetni, akkor ne egyösszegben tedd, hanem szedd szét négy részletre, és hetente vagy havonta vásárolj 25.000 forint értékben a kriptovalutából. Ez a módszer különösen az olyan piacokon használható jól, amelyek volatilisek, mint a kriptovaluták általában.

 

Ha november elején vásároltál 1 tetszőleges kriptovalutát 100.000 forint értékben, de az adott coin értéke december elejére veszített 40%-ot, most 60.000 forinton áll, akkor 40.000 forinttal kevesebbet ér a befektetésed.

 

Ezzel szemben, tegyük fel, hogy két részletben veszed meg az adott coint:

  1. Először a magasabb áron veszel 50.000 forint értékben
  2. Viszont mire másodjára is vásárolsz, leesik az árfolyam 75%-ot és egy következő 50.000 forintos beszállással egy alacsonyabb árszínvonalon 4x annyi kriptovalutát tudtál vásárolni.

 

Így december elejére hiába ér kevesebbet az adott kriptovaluta, te mégis 50%-os nyereséget tudtál elkönyvelni egy hónap alatt.

 

Persze ez egy végletekig leegyszerűsített és eltúlzott példa, mégis a költségátlagolás módszere segíthet csökkenteni a befektetések során keletkező kockázatokat.

 

#2 Vásárolsz, mert olcsó

A második legnagyobb hiba, amit kezdő befektetők el szoktak követni, hogy valamit azért vesznek, mert olcsóbb, mint más kriptovaluta. „Nahát a Litecoin ára csak a Bitcoin árának töredéke, szóval ha egyszer eléri a Bitcoin szintjét, akkor gazdag leszek.”

 

Ezzel az elgondolással egy komoly gond van: aki az ár alapján dönt, az az adott kriptovaluta egységárát nézi, és nem a piaci értékét vizsgálja. „A Litecoin 50 dollár, a Bitcoin pedig 20.000, akkor az előbbi sokkal kezdvezőbb.”

 

Ez hibás logika, hiszen egy egység kriptovaluta árát az határozza meg, hogy mennyit bocsátottak ki belőle, és mekkora kereslet van rá. A Litecoin azért olcsóbb, mert több van belőle és kisebb a kereslet rá, de ez csak keveset mond arról, hogy mennyire értékes befektetés szempontból.

 

Ahhoz, hogy a Litecoin értéke valamikor elérje a Bitcoinét, a Litecoin piaci kapitalizációjának 400-szorosára kellene növekednie, ami azt jelentené, hogy több trillió dollárt érne a Litecoin, ami jelenleg nem tűnik valós forgatókönyvnek.

 

Tehát az egységáron kívül számos más tényezőt is figyelembe kell vennünk, amikor döntünk arról, hogy érdemes-e kriptovalutát vásárolni, vagy sem.

 

#3 A Jackpotra vadászol

A harmadik legnagyobb hiba, amit kezdők szoktak elkövetni, hogy arra a kriptovalutára vadásznak, ami belátható időn belül megszázszorozza a pénzüket.

 

Valljuk be, hogy a kriptovaluták piacán bármi megtörténhet, és meg is történik: az utóbbi években rengetegen bukkantak csiszolatlan gyémántokra a kriptovaluták ezrei között, és kerestek hihetetlenül nagy pénzeket.

 

Azonban mindenki óva intenénk attól, hogy minden pénzüket rendkívüli hozamokkal kecsegtető, de rendkívül kockázatos altcoinokra tegyék fel.

 

A helyes megközelítés – főleg kezdőként – hogy a büdzsé legnagyobb részét olyan viszonylag kiszámítható befutókra tesszük, mint a Bitcoin vagy az Ethereum, amelyek kevesebb eséllyel veszítenek hosszútávon az értékükből, és csak a pénzünk legfeljebb 5-10%-át tesszük magas kockázatú altcoinokba, amelyek sok pénzt hozhatnak a házhoz, de könnyen el is veszíthetjük az egészet.

 

Sok altcoin jó befektetésnek tűnhet, de ezek nagyrésze rendkívül kockázatos is, hiszen gyakran nem tudjuk, hogy hogyan viselkedtek a múltban egy nagyobb beesést követően. Sok olyan kriptovalutát ismerünk, amik egy beesést követően soha nem tértek vissza a korábbi árfolyamra.

 

#4 Hitelből vásárolsz

Csak annak javasoljuk külső tőke bevonását, akinek már több év kereskedési tapasztalata van.

 

Amikor pénzt kölcsönzöl, hogy kriptovalutát vásárolj, akkor lényegében más tőkéjét használod arra, hogy árfolyamnyereség esetén megsokszorozd a profitot, amit akkor értél volna el, ha csak a saját pénzedet használod. Ha egy kriptovaluta megtízszerezi az értékét miután vásároltál, akkor ha nem 10 egységet vettél, hanem 100-at, aminek csak egy kis része a tied, akkor nem megtízszerezed a pénzed, hanem akár megszázszorozod.

 

Ez elméletileg jól is hangzik, azonban, ha az ár esik, akkor nagyon rövid idő alatt elveszítheted az összes pénzt, vagy kriptovalutát, amit fedezetként adtál a kölcsönre.

 

#5 Nem diverzifikálsz

A következő gyakori hiba, hogy nem diverzifikálsz, mindent egy lapra teszel fel, mert azt gondolod, hogy tudod, hogy mi lesz a tuti befutó.

 

Az esetek többségében azonban nem fogod pontosan eltalálni, hogy melyik kriptovaluta, hogyan fog teljesíteni, ezért érdemes csökkenteni a kockázatot azzal, hogy más – akár kiszámíthatóbb – kriptovalutákat is vásárolsz a portfoliódba.

 

Egy jól diverzifikált portfolió alacsony kockázatú, de profittal kecsegtető eszközöket, valamint kisebb arányban magas kockázatú de csillagászati profitokra képes kriptovalutákat tartalmaz. Egy nagyon egyszerű diverzifikált portfolió körülbelül így nézne ki:

  • 50% Bitcoin
  • 40% Ethereum
  • 10% Ultra, ami egy Metaverse coin.

 

Nemcsak a kriptovaluta portfoliódat érdemes diverzifikálni, de általában a megtakarításaidat. Őrültség minden megtakarított pénzedet kriptovalutába fektetned, még akkor is ha a legbiztonságosabbnak tűnőket választod.

 

A kripto piac elképesztően volatilis és rövid idő alatt bármi megtörténhet, ami akár évekre is visszavetheti a pénzügyi lehetőségeidet, ha minden megtakarításodat ebbe a piacba fekteted.

 

A legjobb, ha a pénzed egy részét kötvényekbe, biztonságos részvényekbe vagy akár ingatlanba fekteted, egy részét külön folyószámlán tartod, amiről a váratlanul felmerülő kiadásaidat tudod fedezni, és megint egy részét jól diverzifikált kriptovaluta-portfolióba fekteted.

 

#6 Többet vásárolsz, mint amennyit megengedhetsz magadnak

Garantálható, hogy amennyiben új vagy a kriptopiacokon, előbb-utóbb veszíteni fogsz valamennyi pénzt.

 

Rengeteg olyan esettel találkozni, amikor valaki annyi pénzt tesz kriptovalutákba, aminek az elvesztése negatív hatással van a normál életkörülményei fenntartására.

 

Soha ne használd azt a pénzt, ami kell a lakásra, az autóra, a családra és a nyaralásra, mert túl azon, hogy az összeg elvesztése negatívan hat az életedre, érzelmileg is komoly hatással van rád, ami végül rossz pénzügyi döntéseket eredményez.

 

A kereskedésben még a profik is csak akkor tudnak jó döntéseket hozni, ha úgy tudnak kockázatokat vállalni, hogy nem félnek a rossz kimenetelektől. Ha olyan pénzt használsz, aminek fájna az elvesztése, akkor nagy eséllyel rosszkor fogsz kiszállni a pozícióból: nyereség esetén a maximális profit előtt, veszteség esetén pedig még azelőtt, hogy esélyt adnál annak, hogy az árfolyam visszatérjen a korábbi magasabb szintre.

 

Mindezzel együtt a pénz elvesztése nem a világ vége, ha megfelelő jövedelemtermelő képességgel rendelkezel. Sokan szeretnének meggazdagodni a kriptovalutákból, de minden más híresztelés ellenére ez egyáltalán nem könnyű és távolról sem kockázatmentes.

Szerző: Dénes, Márk

A Budapesti Gazdasági Egyetemen szereztem a pénzügyi alapismereteimet, később megalapítottam a Dénes Könyvelőirodát, amelynek jelenleg 200 ügyfele van. 2020-ban kezdtem el üzletszerűen foglalkozni a kriptovaluta-befektetésekkel, és jelenleg is az időm legnagyobb részében azon dolgozom, hogy segítsek ügyfeleimnek megismerkedni a pénzügyi világ e szegmensével.

További bejegyzések

Útmutató kezdőknek NFT vásárláshoz

Útmutató kezdőknek NFT vásárláshoz

A legtöbb NFT az Ethereum hálózaton található, ezen belül is a leghíresebb kereskedési platform az OpenSea.   Az NFT-k, vagy másnéven nem helyettesíthető tokenek (non-fungitive tokens) blokklánc-alapú tokenek, amelyek digitális eszközök, például képek,...

Bitcoin bányászat: Mit jelent és hogyan működik?

Bitcoin bányászat: Mit jelent és hogyan működik?

Satoshi Nakamoto Bitcoinról alkotott víziójának középpontjában a bányászat vagy „mining” áll, amely folyamat egyszerre biztosítja a hálózat biztonságát és ösztönzi a részvételt. Röviden a Bitcoin bányászat a tranzakcióblokkok blokklánchoz való hozzáadását és e művelet...

Mi az a decentralizált pénzügy (DeFi)?

Mi az a decentralizált pénzügy (DeFi)?

A decentralizált pénzügy, vagy decentralized finance (DeFi) egy gyűjtőfogalom azokra a pénzeszközökre, amik valamilyen blokklánc-hálózaton működnek. A DeFi lényege, hogy mindenki számára lehetővé teszi a valuták kölcsönzését, hitelezését anélkül, hogy egy közvetítőre...